TOP GUN

1993/8. szám 44-47.oldal.

CSEHSZLOVÁKIA’ 1968

(Magyar repülők szlovákia felett)

Bár már pontosan huszonöt esztendő telt el Csehszlovákia 1968. évi megszállása óta, a magyar köztudatban a mai napig úgy él az okkupáció, hogy abban magyar részről mindössze egy hadosztály - a zalaegerszegi 8. gépkocsizólövész - vett részt. Pedig a valóság más. Magam is csak az okmányok feldolgozása során ismerkedtem meg a tényekkel. Nevezetesen azzal, hogy szinte az egész magyar ,Légierő” közreműködött valamilyen formában a megszállásban. A könnyebb érthetőség kedvéért írtam „légierőt” és tettem azonnal idézőjelbe. Mert már akkor - akárcsak most - a „légierőt” belesuvasztották a légvédelem legmélyebb zsákjának fenekén elhelyezett gyűjtőbe. Ennek volt azután köszönhető, hogy a légvédelemre kiválóan felkészített pilótáink a teljesen új harcászati feladatoknak - amelyeknek a gépek sem feleltek meg - csak kínkeserves erőfeszítésekkel tudtak eleget tenni. Szerencsére nem került harcra sor.

Pedig a Csehszlovákiát 1968. augusztus 21-én megszálló, úgynevezett „szövetséges csapatok” harcra készültek. Ez senki előtt, még a magyar politikai vezetés előtt sem volt titok. Már az első tárgyalások során, 1968. július 24-én 11.00-kor Provalov vezérezredes, a Magyarországon állomásozó szovjet Déli Hadseregcsoport (DHDSCS) parancsnoka tájékoztatta a magyar katonai vezetést, félreérthetetlenül kijelentve „a gyakorlat (a különböző hivatalos tanácskozásokon, okmányokban a megszállást mindig „gyakorlat”-nak nevezték) politikai célja segítséget nyújtani a csehszlovák népnek az ellenforradalom leverésében... A hadsereg csapatait, ha lojálisak, nem bántjuk, de ha ellenállnak, szét kell verni őket.” Majd részletezte a hadműveleti tervet.

A magyar politikai és katonai vezetés számolt a harccal. Ennek megfelelően a megszállás első napján, 1968. augusztus 21-én a 8. gépkocsizó lövészhadosztály csak lőszert és a kötszert vitt magával az útra. Semmi mást. A magyar repülőtereken a gépek mellett is nagy mennyiségű lőszer és rakéta volt fölhalmozva. Mindenki készen állt a harcra. De hogyan is alakult ki ez a helyzet? Kezdjük az elején a dolgok vizsgálatát. A Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának 1968. január 3-5-i plénumán heves vitát követően Dubcek vezetésével leváltották a régi elnökséget. Dubcekék az egész addigi politika gyökeres megváltoztatását, a közélet demokratizálását és az „emberarcú szocializmus” megteremtését tűzték ki célul. E lépések szinte azonnal kiváltották az akkori szovjet vezetés dühödt ellenszenvét és ellenlépéseit. A szovjet vezérkar már március második felében megkezdte a katonai megszállás tervezését, és májusban, a moszkvai tanácskozáson gyakorlatilag a többi szocialista ország pártvezetői is elfogadták egy esetleges ,,katonai megoldás” lehetőségét. A Magyarországon állomásozó szovjet DHDSCS már április 8-án megkapta Grecskó marsall, szovjet honvédelmi miniszter parancsát a megszállásra.

A magyar párt és állami, valamint katonai vezetés ekkor még nem tudott minderről semmit. Csupán a moszkvai tanácskozás során ébredtek rá a tényleges helyzetre. De még akkor sem számítottak arra, hogy a szovjetek hazánkat is be akarják vonni az agresszióba. Grecskó marsall kérése 1968. július 10-én 13 óra 10 perckor futott be Czinege Lajos honvédelmi miniszterhez. Három magyar hadosztály közreműködését kérték. Kemény diplomáciai harc kezdődött az igény csökkentésére. Végül egy „csökkentett hadosztályban” egyeztek meg. A valóságban ennél jóval több lett. Az első meglepetés július 25-én, ebéd után, 14.00-kor érte a megállapodások szerint Mátyásföldön a szovjet DHDSCS főhadiszállásra kiment magyar tábornokokat és vezérkari tiszteket. Abban a biztos tudatban érkeztek a hadműveleti részlettervek kidolgozására a helyszínre, hogy a hadosztály légi biztosítását és támogatását a szintén Magyarországon állomásozó szovjet 36. légi hadsereg ezredei fogják végezni. A résztvevők szerint a szovjet válasz, csak néhány szóval volt több mint a rövid „nyet”. „Mi biztosítjuk a mieinket, ti biztosítsátok a tieiteket, ha akartok légi biztosítást.” Azt hiszem, nem kell bővebben bizonyítgatnom, hogy korszerű harcban egyszerűen lehetetlen légi támogatás és biztosítás nélkül harcolni. Egy ilyen harc ,,eredménye” csak elviselhetetlenül nagy veszteség lenne.

Nehéz helyzetbe került a magyar fél. A szovjetek már július utolsó napjaira tervezték a megszállást. A magyar légierőt tehát szinte órák alatt kellett egy, az alaprendeltetésétől, a légvédelemtől gyökeresen eltérő harcfeladatra átállítani. Az előrenyomuló magyar ezredek harcának támogatására. Bár a kiképzés során gyakorolták a földi célok elleni támadást, sőt lövészetet is. A feladat mégis teljesen új volt. Az agresszióban közreműködő országok július 28-én estére mindenütt befejezték a fölvonulást. 29-én hajnalra készen állottak a támadásra. A magyar légierő is. A magyar vezérkari főnök parancsára az Országos légvédelmi Parancsnokság (OLP) parancsnoka július 29 én éjszaka adta ki az első, 001-es számú parancsát.

E parancsban kettős feladatot határozott a magyar légierő részére. Egyrészt 4 MiG-15bisz és 5 MiG-21 F-13-as vadászrepülő-századdal föl kellett készülni a 8. hadosztály harcának légi támogatására és oltalmazására. A hadosztály sávjában föl kellett deríteni a csehszlovák fegyveres erők tevékenységét. Szükség esetén pedig fedélzeti fegyverekkel, rakétákkal le kellett fogni az esetleg ellenálló, harcoló csehszlovák csapatokat.

Másrészt, a többi repülőszázadnak meg kellett oldani a hazai légtér védelmét. E feladat időközben jelentősen megnőtt, mivel a szovjet 36. légi hadsereg összes ezredével a DHDSCS hadosztályainak hadműveletét támogatta, így nem volt képes ellátni az ország légterének védelméből reá háruló feladatokat. Ezeket is a magyar repülőszázadok vették át.

A MAGYAR ÉS SZOVJET LÉGIERŐK DISZLOKÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON

Mielőtt tovább folytatnánk a meg-szállás eseményeinek vizsgálatát, röviden tekintsük át, hogy 1968 nyarán milyen magyar és szovjet repülőerők működtek hazánk területén. Mint említettem, a magyar „légierők” az OLP 1. (VESZPRÉM) és 2. (MISKOLC) honi légvédelmi hadosztálya állományába, vagy közvetlenül az OLP alárendeltségébe tartoztak. Az 1. h.lé. hadosztály kötelékébe a pápai 47. és a taszári 31. honi vadászrepülő-ezredek, a 2. h.lé. hadosztály kötetékébe pedig az 59. honi vadászrepülő- és a 86. önálló vegyes repülőosztály tartozott. Ez utóbbi kettő Kecskeméten állomásozott. Hadi alkalmazás esetén a 31. és 59. vadászrepülő-ezredek MiG-15-ös negyedik századai a szárazföldi csapatok alárendeltségébe kerültek, felderítési feladatok végrehajtására. Csehszlovákia megszállásába az említett négy egységen kívül bevonták még a szolnoki Kilián György Repülő Műszaki Főiskola kiképzőezredének MiG-15-ös gépállományát is. A magyar légierőnél 1968 augusztusában a kővetkező harci géptípusok állottak szolgálatban: MiG-15 bisz, MiG-17 PF, MiG-19 PM/SZM, MiG-21 F-13, MiG-21 PF, MiG-21 UTI. A harcértékük 1968. augusztus 20-án 20.00-kor.

Táblázat:

Az egység	MiG-21 F-13	MiG-21 PF	MiG-15 bisz	MiG-17PF	MiG-19 PM
47. h.vre.e.
rep. gép	18	9
rep.gép	16	9
vezető	20	16
31.h.vre.e
rep.gép	9	10	1+1	9
rep. gép	11	9	1	13
vezető	14	10	4	14
59.h.vre.e
rep.gép	20-		12		9
rep.gép	21		12		12
vezető					16
Kilián Rep. Mű. Főisk
rep. gép			31
rep. gép			31
vezető
Az MN össz.	47	19	44+1	9	9
rep. gép
rep. gép	48	18	44	13	12
vezető	55	26	47	14	16

Megjegyzés: a számlálóban a pilóták száma aug. 20-án 2.00-kor, a nevezőben a teljes harckészültség befejezésekor, 21-én 09.00-kor. A gépállomány nem változott. A hadosztály támogatására kijelölt gépek közül a legnagyobb harcértéket a MiG-21 F-13-as együléses nappali vadász képviselte. Fedélzeti lokátora nem volt. Fegyverzete: 2 db K-13-as infra rávezetőfejes rakéta és egy 30 mm-es gépágyú volt.

A honi légvédelmi rendszer akkor legkorszerűbb gépe a MiG-21 PF, fedélzeti lokátoros elfogóvadász volt. Fegyverzete: 4 db RSZ-2 USZ rádióirányítású rakéta. Mivel fedélzeti gépágyúval nem rendelkezett, földi célok ellen nem volt célszerű alkalmazni.

A MiG-15 bisz-t a földi csapatok támogatására és felderítésére tervezték fölhasználni a megszállás során. Bár a megszálláskor csak vizuális felderítést hajtottak végre, egyes példányaikba AFA-39-es légi fényképezőberendezéseket is beszereltek. A hadosztály által igényelt légi fényképezést más géppel oldották meg.

A támogatásra kijelölt gépeket 2-2 UB blokkal is felszerelhették. Egy blokkban 16 db SZ-5-ös földi célok elleni nem irányítható rakétát helyeztek el. E blokkok és rakéták előkészített állapotban a gépek mellett voltak!

És a szovjetek? A 36. szovjet légi hadsereg kötelékébe 1968 augusztusában a következő alakulatok tartoztak:

5. vadászrepülő-ezred (Sármellék) 38 MiG-21 PF géppel. Ez az ezred eredetileg a magyar honi légvédelembe is bekapcsolódott. Feladatait 21-ével a mieink vették át.

14 . vadászrepülő-ezred (Kiskunlacháza), 35 MiG-21 PF-fel.

515. vadászrepülő-ezred (Tököl), 33 MiG-21 PF-fel.

1. vadászbombázó-ezred (Kunmadaras), 31 Szu-7 B/BM és 13 MiG-21 R,

727. gárda-bombázóezred (Debrecen) 33 II-28, és 9 Jak-28

396. helikopterezred (Kalocsa), 11 Mi-5 és 25 Mi-4.

A 36. szovjet légi hadsereg Csehszlovákia megszállásában összesen 233 szovjet géppel vett részt. Az időközben beérkezett megerősítésekről, illetve ezek származási helyéről nincs adatunk.

A KÉSZENLÉT ÉS HARCFELADAT

Július 29-én reggel 08.30-ra a repülőtereken a gépeket széttelepítették és álcázták. A MiG-21 F-13-as és UTI típusokra felfüggesztették az UB-blokkokat, az összes különböző rakétákat pedig a gépek mellett tárolták. A repülőterek légvédelmét megerősítették légvédelmi gépágyús ütegekkel és előkészítették a tartalék repülőtereket. A gépekhez négy javadalmazás (!) lőszert halmoztak fel.

A hajnali órákban a 31. vadászrepülő-ezred 4. MiG-15-ös felderítőszázada Taszárról áttelepült Szolnokra. Az 59. ezred felderítőszázada saját repülőterén maradt.

A 86. vegyes repülőosztálytól 8 Mi-l-es helikoptert vezényeltek a hadosztályhoz és kettőt a HM rendelkezésére Budaörsre. Július 29-én 08.30-ra mindenki a helyén volt és készen állott a feladatra. Bár politikai megfontolásból Brezsnyev ekkor még elhalasztotta a megszállást három héttel, a feladat és fölállás már nem változott meg a továbbiakban. Ennek tükrében tekintsük át a magyar repülők harcfeladatát.

A hadműveleti tervek alapján a 8. gépkocsizó-lövészhadosztálynak a Vág (Pöstyen É.-ig)-Duna, Komámo (Komárom) K.-Ipoly és Nagykürtős É.-Nagytapocsány É. által határolt mintegy 10 000 km²-nyi területet kel-lett - az okkupáció első napján délig - megszállni. Ehhez igazodott a magyar repülők tevékenységi területe, pontosabban sávja. Jobbról: Salgótarján-Zólyom (Zvolen)-Csaca (Cadca). Balról: Esztergom-Érsekújvár (Nové Zámky)-Libnik. A sávba való be- és kirepüléseket az OLP, illetve a szovjet 36. légi hadsereg harcálláspontján működő magyar hadműveleti csoport engedélyezte. A repülő-századokat közvetlenül az OLP harcálláspontjáról vezették.

A gépek a határátlépést követően a terep főlőtt 500-1500 méteren repültek be a fedőszámmal meghatározott - vagy a hadosztály által kért - célterület, célpont fölé. A harcfeladatot ott kellett megkapniuk a hadosztály ezredeihez kiküldött repülő hadműveleti összekötő csoportoktól. A rendszer látszólag kifogástalan volt. Előreszaladva az időben, meg kell azonban állapítani, hogy augusztus 21-én reggel és délelőtt, a megszállás napján már korántsem működött olyan kifogástalanul, mint ahogy a tervezés során elképzelték. Ugyanis a rádiókapcsolat a lövészezredektől a gépek felé nem működött. Csak kerülővel. Hiába köröztek a géppárok a menetoszlopok felett, az ezredparancsnok ha netalán célpontot akart volna a gépek részére kijelölni, kénytelen volt a hadosztályon keresztül először tájékoztatni az OLP-t, majd az OLP közvetlenül, vagy a vadászrepülő-ezreden keresztül a géppárt. Tehát jó néhány percet vesztettek, és az áttételek mind hibaforrást is jelentettek egyben. A hiba oka pedig roppant egyszerű volt. Mint említettem, a vadászrepülő-ezredek a honi légvédelmi rendszerbe voltak betagolva. A lövészezredekhez kiküldött repülő hadműveleti csoportokat csak olyan rádióállomásokkal tudták - ennek következtében - fölszerelni, amelyeket először telepíteni kellett ahhoz, hogy a fejük főlőtt lévő gépekkel forgalmazni tudjanak. Erre pedig nem volt mód, mert a lövész- és harckocsiezredek állandó mozgásban voltak. Az istennek nem akartak megállni...! Egyrészt, mert határidőre kellett feladataikat teljesíteni, másrészt, mert - az első órákban - számítottak a harcra és nem kívántak „ideális célpontul" szolgálni.

Nagyon komoly problémát jelentett az együttműködés megszervezése a szovjet repülőalakulatokkal. A magyar és szovjet ezredek repülőtereit az előbb fölsoroltam. A DHDSCS hadosztályai a magyar csapatoktól nyugatra működtek. Bal sávhatáruk messze benyúlt Morvaország nyugati területeire, hiszen fő feladatuk Pozsony és Brünn (Brno) megszállása volt. Ha csak ránézünk a térképre, azonnal látható, hogy a szovjet gépek zöme repülés során keresztezte a mieink repülési sávjait. Csak a légi folyosók aprólékos elosztásával, a repülési magasságok pontos meghatározásával lehetett a sorozatos baleseteket elkerülni. A szervezés tényleg nagyon aprólékos és pontos volt. A baj csupán az volt, hogy az első nap, augusztus 21-én a szovjetek egyszerűen fütyültek a repülési fegyelemre és az együttműködésre. Egy esetben csak a hajszál választotta el vadászainkat, hogy nem nyitottak tüzet egy szovjet gépre. Az OLP nagyon határozott fellépésére volt szükség ahhoz, hogy a 36. légi hadsereg valóban kézbe vegye az ügyeket, és augusztus 22-éré helyreállítsa a repülési fegyelmet. De most még csak július végénél tartunk. Pontosan meghatározták a tűzmegnyitás feltételeit is: „A tevékenység folyamán az ellenfél részéről történő tűzmegnyitás esetén a gyakorlat körzetében a DHDSCS parancsnokának elhatározása szerint a repülő-hadműveleti csoport parancsnoka engedélyezi a választüzet... Repülőgépeinkre tüzelő ellenséges légvédelmi rakétakomplexumokat külön parancs nélkül, a tevékenységet jelentve kell megsemmisíteni.”

Mint említettem, a július végi, a szovjet vezérkar által eredetileg tervezett agressziót Brezsnyev elhalasztotta. A magyar légierő teljes készenlétén is jelentősen enyhítettek. Mivel senki sem magyarázta meg az állománynak a készenlét enyhítésének okát, sokan már arra gondoltak, a csehszlovák válságot sikerült politikai eszközökkel megoldani. A teljes képhez tartozik, hogy a szigorú titoktartás miatt viszonylag kevesen tudtak a beavatkozásról. A legénység teljes mértékben, sőt a tisztek többsége is ekkor még azt hitte, hogy valóban csupán egy gyakorlatról van szó.

Az OLP vezetése kihasználva az így kapott szünetet, megegyezett a DHDSCS parancsnokságával, hogy a szovjet 36. légi hadsereg bombázói szükség esetén átvállalják azoknak a céloknak a megsemmisítését, amelyek meghaladják a bombákkal fel nem szerelt magyar vadászgépek lehetőségeit. Komoly problémákat okozott, hogy a hajózók nem kapták meg a szükséges 1:200 000-es térképeket, csak nagy késéssel. A térkép-mizéria egyébként végigkísérte az egész megszállást, mivel a szárazföldi csapatok sem rendelkeztek elegendő térképpel, lévén Csehszlovákia baráti ország, sem magyar térképészeti intézet nem készített területéről felmérést és térképet, sem a vezérkar nem folytatott irányába felderítést. Adatokkal - és utólag derült ki, hogy roppant pontatlanokkal - csak a szovjetek rendelkeztek.

A szocialista országok pártvezetői közül Kádár János találkozott utolsónak Alexander Dubcekkel augusztus 17-én Komáromban (Komarnóban). Rá akarta beszélni a csehszlovák vezetőt, hogy engedjen a nyomásnak de Dubcek szilárdan kitartott álláspontja mellett. A végső döntés már másnap, 1968. augusztus 18-án született meg Moszkvában. Az öt pártvezető, elfogadva Brezsnyev javaslatait, megegyezett a katonai megszállásban.

Szinte még folyt a tanácskozás, amikor Grecskó marsall már kiadta utasításait és tájékoztatta Czinege Lajos magyar honvédelmi minisztert a szükséges katonai lépésekről. Czinege Lajos utasítására az OLP parancsnoka ismét elrendelte a készenlétet. A légierőknek 19-én 08.00-ig kellett elérni a 001-es harcintézkedésben már meghatározott készenléti fokot. Egyúttal 20-án minden magyar - és nem magyar közreműködő - repülőgépet elláttak a megkülönböztető jelzéssel. Csak a honi légvédelmi rendszerben működő magyar gépekre nem festették rá a megkülönböztető kettős csíkot. Ezek viszont nem léphettek Csehszlovákia légterébe. Augusztus 21-én 06.00 - azonban ezeket is II. fokú készültségbe helyezték.

A MEGSZÁLLÁS NAPJA

Augusztus 20-án este a teljes állományt - természetesen megfelelően differenciálva - tájékoztatták a Csehszlovákia elleni hadművelet feladatairól. A szövetséges csapatok, közép-európai idő szerint pontosan éjfélkor lépték át Csehszlovákia határát. A hadműveleti okmányokban, parancsokban viszont augusztus 21-én 02.00 szerepel, mivel előző nap este mindegyik parancsnokságon a moszkvai időzónához igazították az órákat. Függetlenül attól, hogy ez egyáltalán nem felelt meg a közép-európai körülményeknek. Rengeteg zavart és félreértést okozott ez az „apróság”, amelynek egyetlen előnye volt: Moszkvában a szovjet vezetőknek nem kellett az időt átszámolni. Kára annál több. De ezzel ki törődött?

Elsőnek a szovjet légideszantos egységek rohanták le a csehszlovák repülőtereket. Erről viszont nem tájékoztatták sem az OLP-t, sem a 8. hadosztályt. Repülőezredeink és pilótáink így abban a tudatban szálltak fel, hogy perceken belül akár harcra is sor kerülhet.

Az OLP parancsnoka 02.35-kor (moszkvai idő!) helyezte az alakulatokat és a Kilián Főiskolát teljes harckészültségbe. A készenlétet 04.45-re érték el. Első gépeink az OLP által meghatározott időben és sorrendben szálltak fel Pápáról, Taszárról, Kecskemétről és Szolnokról. Mielőtt továbbhaladnánk az események sodrában, mint szerző az esetleges időbeli eltérésekért a szemtanúktól elnézést kérek. Nem elírásokról, hibákról van szó, hanem a már említett moszkvai időszámítás bevezetése miatti problémákról. Mivel repülőezredeink egyszerre és egy repülőtérről kettős feladatot láttak el, kénytelenek voltak „kettős könyvelést” vezetni a hadműveleti naplókban. Magyar idő szerint elkönyvelni a honi légvédelmi repüléseket és moszkvai idő szerint a megszállás légi biztosítását. A kettő időnként - főleg a jelentésekben - összekeveredett. Így fordulhatott elő, hogy ugyanazok az alakulatok az első fölszállásokat hol 21 -én 04.50-re, hol 06-50-re jelentették... és így tovább.

A naplók pontosan rögzítik az eseményeket. Nézzünk bele az egyikbe, a pápai 47. honi vadászrepülő-ezredébe. Íme az események (az összes időt a moszkvai időzóna szerint számolták):

1968. augusztus 21.

-02.40. A teljes állomány részére az OLP elrendeli a teljes harckészültséget.

Ezen belül:

- 9 db MiG-21 PF 03.37-re érje el az első fokozatú készenlétet

-a teljes repülőgép-állomány pedig 04,10-re

- 03 15. 18 db MiG-21 F-13-ra az UB-blokkok betöltése megkezdve.

-03.40. A földi lépcső megkezdte áttelepülését a Kenyéri hadműveleti repülőtérre.

-04.00 Az ezred őrjáratozási légtere: KEMENCE-VÁC -SZÉCSÉNY-SZIRÁK

LÉGTÉRFOLYOSÓ: PÁPA-NOVÉ ZÁMKY-DEVECSER-VÁC.

H= 3500-5000.

Az őrjáratozási légtérből kirepülési kapu: KEMENCE-DRÉGELYPALÁNK-ÉRSEKVADKERT-NÓGRÁDSZAKÁL.

-05.10. A földi lépcső beérkezett a hadműveleti reptérre.

-05.40. A hadműveleti reptér nappali fogadásra kész LUCS-csal (fényszórók nélkül).

-06.20. Az ezred új őrjáratozási légtere LÉVA központtat R-20 km. H=3000-5000

-06.20. A 8. gl. hadosztály harcálláspont települési helye: LÉVA.

-07.00. 4 MiG-21 F-13 és 2 MiG-21 PF első fokozat.

-07.10. 1. géppár (R. őrgy. és Cs. szds.) felszállás a LÉVA őrjár. légtérbe. (Azaz, magyar idő

szerint 05.10-kor, hajnalhasadáskor.)

-07.13. 1. géppár MiG-21 F-13 emelve. A H= 40.

-07.20. Az együttműködés megszervezve Taszárral és Kecskeméttel.

A szerző megjegyzése: a három ezred összehangoltan, egymást váltva végezte az őrjáratozást. Így a légtér mindig ellenőrzés alatt állott.

-08.15 1. géppár MiG-21 F-13 emelve. Őrjáratozási légtérbe. P. őrnagy és B. szds. H= 40.

A szerző megjegyzése: mivel az érintett tisztekkel nem sikerült beszélnem és hozzájárulásukat kérnem megnevezésükhöz, csak nevük kezdőbetűjével jelzem őket.

-09.45 1 géppár MiG-21 F-13 emelve az őrjáratozási légtérbe. (P. szds, és T szds.)

Mezőkövesd együttműködési repülőtéren szállnak le. (14.10-re értek vissza Pápára.)

-10.26. Riasztva 1 db MiG-21 PF éles célra. (4849) (Később azonosítva, a cél saját, az elfogó

leszállítva.)

A szerző megjegyzése. Egy fegyelmezetlen szovjet gép volt. Mivel az első figyelmeztetésre nem reagált, a magyar gép majdnem tüzet nyitott rá.

A napló így folytatódik oldalakon keresztül. Félbeszakítom. Úgy vélem, ennyi is érzékelteti a nap lüktető ütemét. A pápaiak utolsó bevetésére 19.08-kor került sor. A napi összefoglalás így szól:

„Az első hadműveleti nap befejeződött. Az ezred végrehajtott MiG-21 F-13 géppel 20 repülőgép-bevetést, MiG-21 PF géppel 1 repülőgép-bevetést. Összesen 21 repülőgép-bevetést. A bevetett repülőgépek közül 2 géppár MiG-21 F-13 MEZŐKÖVESDEN szállt le a feladat végrehajtása után, majd ismételt előkészítés után MEZŐKÖVESD rt.-ről riasztva és kivezetve az őrjáratozási légtérbe, majd a feladat végrehajtása után hazavezetve és PÁPA repülőterén leszállítva. „

Hasonlóan nézett ki a többi ezred feladata is. Az egyik szemtanú így summázta az első nap élményeit: „Irány LÉVA, majd NYITRA, illetve a Vág. Ellenséges géppel sehol sem találkoztunk. Így akadálytalanul szánthattuk az eget. Légvédelmi tüzet sem kaptunk. Az első órák után mindenki nagyon megkönnyebbült és zavartalanul élvezhette a repülést.”

Ellenség nem lévén, a MiG-15-ösök saját alakulataink előrenyomulásának helyzetét figyelték és jelentették. Egy csokorra való a jelentéseikből.

-„Nyitra-Hlohovec (Galgóc) közötti úton gépkocsi-, harckocsioszlop. Az oszlop éle áll, a vége ÉNY-i irányba mozog.

- Nyitra D-i szegélyén saját gépkocsik, harckocsik állnak.

- Nyitra K-i szegélyén 5 tüzérségi tüzelőállás, saját... „

És így tovább. Mint említettem, a felderítés vizuális volt. Azaz a megfigyelő fél szemmel az 1:200 000-es térképet leste, tömve egy magyarnak nyelvtörő szlovák nevekkel, és fél szemmel az egy szem távcsövével az alatta történő eseményeket. Ennek ellenére aranyat értek a szinte kivétel nélkül nagyon pontos és „percre kész” jelentéseik mind a hadosztálynak, mind a vezérkarnak, mivel - mint többnyire megszokott volt azokban az években - a rádióösszeköttetés a földi csapatok között sem volt „zavartalan”. A gépek és az OLP között viszont mindig működött!

A fránya szlovák nevek azonban komoly problémát jelentettek. időnként alaposan elolvasták megfigyelőink. Egy példa: „Nyitra-morovcei műúton.gépkocsioszlop mozog. Az oszlop eleje Morovcénél.” Azóta sem tudtam azonosítani ,Morovcét”. Igaz, hogy van egy Mochovce (Mohi) nevű község, de az Lévánál van. Egyébként most, napjainkban ott épül az új szlovák atomerőmű! Ha viszont erről a községről volt szó, akkor az oszlopnak visszafelé kellett mozognia a magyar határ irányába.

Egyszóval ilyen félreértéseket is lehet találni a jelentésekben.

Az első nap délig több mint 60 repülőbevetést hajtottak végre pilótáink. „A MiG-21 F-13-mal oltalmazási, őrjáratozási, a MiG-15 biszszel felderítési feladatokat láttak el. A felderítés északi határa: Demartica (helyesen: Demandice=Demend), - Kozarovce (Garamkovácsi) - Nyitra. A felderítési feladatokat Szolnok, Kecskemét, az oltalmazási feladatokat Szolnok, Kecskemét, Pápa, Taszár repülőterekről végezték. Ellenséges tevékenységet a gépek nem észleltek.”

Igaz, az egyik pilóta egy feléje kilőtt rakétapisztoly-lövedéket majdnem félreértett és vissza akart lőni, de az utolsó pillanatban meggondolta magát.

A csend nem tartott sokáig. 12.57-kor (moszkvai idő) az egyik gép jelentette az OLP hadműveleti csoportjának, hogy „Nyitra területén mintegy 200-250 főből álló tömeg csoportosul.” A hadosztály-összekötő csoport a város területe fölé 4 db MiG-21 típusú gépet kért. A repülő-gépek 13.41-kor fölszálltak. „Nyitra területén a 63. gépkocsizó lövészezred által elfoglalt laktanyát a nagy-számú tömeg követelésére el kellett hagyni. A tömeg szétoszlatása érdekében a tömeg fölé lőttek és repülő-gépekkel rácsapásokat hajtottak végre fegyverek alkalmazása nélkül...”, írja a jelentés.

A földről nézve egy kissé másként néz ki a dolog. Nyitrára a 33. gépkocsizó lövészezred vonult be, a jelentésben szereplő 3 ezred pedig Érsekújvárra. Igaz, mindkét helyen dühösen tüntetett a tömeg és a „kedélyek lecsillapítására” mindkét helyen katonáink a tömeg feje fölé lőttek. Sem áldozat, sem sebesült nem volt sehol. Nyitrán a tömeg azonnal szétszaladt. Ott volt szemtanúk szerint a feleségek hazaráncigálták azonnal férjeiket. Érsekújváron, ahol nagy többségben magyarok tüntettek katonáink ellen, a sortűz csak olaj volt a tűzre. Az ezredparancsnok, hogy elkerüljön egy esetleges vérontást, megbocsáthatatlan tragédiát, gyorsan döntött és kivonta az ezredet a városból. Ez egyedülálló és bölcs döntés volt. Ismereteim szerint az egyetlen az egész megszállás alatt. A lövészezredek jelentései szerint mindkét város felett működtek repülőgépeink és rácsapások is voltak. Így feltehetően az OLP jelentése összemosta a két, egymástól több mint 30 kilométerre történt eseményt.

Első nap estig a magyar légierő összesen 94 repülőgép-bevetést hajtott végre. 47-et MiG-15-tel, 44-et MiG-2l-gyel és 3-at MiG-l-gyel. Ellenséggel sehol sem találkoztak. Az első nap végére tisztázódott, hogy a csehszlovák légierő tevékenységével nem kell a továbbiakban számolniuk. Az őrjáratozás mennyisége ezért 22-étől fokozatosan és gyors ütemben csökkent. Az elrendelt készültségi szintet azonban csak augusztus 28-án 12.35-kor csökkentették a DHDSCS intézkedésére. És végül szeptember 5-én 21.00-tól tértek vissza a normális békeviszonyok szintjére.

A légierő egyes gépei azonban továbbra is közreműködtek a megszállásban. Így a hadosztályparancsnok kérésére augusztus utolsó napjaiban a magyarok által megszállt és 26-ával időközben Nagyszombat (Trnava) vidékével kibővült területről részletes légifénykép-sorozatot készítettek, és a hadosztály igényeinek megfelelően a helikopterek is szolgálatban maradtak. Az utolsó gépek a hadosztály hazatérésével, október végével települtek haza végleg.

A végső számvetés így néz ki: 128 vadászrepülőgép-bevetés- 124 óra 17 perc -, 1228 Mi-1 helikopter felszállós - 622 óra 44 perc idővel - és végül 132 Li-2 szállítógép felszállás - 76 óra 03 perc idővel. Egy helikopteresemény történt, a gép „erős széllökések, illetve a vezető tapasztalatlansága miatt összetört”. Személyi sérülés nem volt.

A TAPASZTALATOK

A magyar légierő közreműködése a megszállásban, pontosabban: felhasználása a megszállásban ténylegesen közreműködő hadosztály tevékenységének támogatásában, ha viszonylag rövid távú és kis méretű is volt, nagyon sok olyan tapasztalattal gazdagította a korabeli magyar hadtudományt, amelyeket bár már akkor fölmértek, valójában érdemben máig nem dolgoztak fel és főleg nem hasznosítottak. Közülük a leglényegesebbnek az „öszvérmegoldás” tarthatatlanságának bebizonyítását tartom. Az „öszvérmegoldás” alatt értem azt, amikor lévén kevés pénz hadseregfejlesztésre, csak egy területet fejlesztenek az illetékesek, bízván abban, hogy az képes lesz az összes többi terület igényét kielégíteni. Az OLP parancsnoka a tapasztalatok összegzésekor jelentésében leszögezte: „A szárazföldi csapatok támogatásának végrehajtását megnehezítette az a tény, hogy vadászrepülő-erőink speciális honi vadászrepülő-egységeket képeznek, így sem harci technikájuk, sem harckiképzésük, felkészültségük és anyagi technikai biztosítottságuk szempontjából nem alkalmasak támogatófeladatok megfelelő hatékonyságú végrehajtására...”. Ez a helyzetmegállapítás napjainkra még fokozottabban érvényes. Hiába telt el kerek negyed század az események óta, e téren a helyzet egy cseppet sem javult. És az Öböl-háború eléggé kézzelfoghatóan bebizonyította, hogy a szárazföldi csapatok légi oltalmazás nélkül egyszerűen megsemmisülnek. Légi támogatás nélkül pedig képtelenek sikeres harcot vívni. Igaz, mostani honvédelmi alapelvünk nem tartja túlzottan valószínűnek térségünkben egy totális háború kirobbanását rövid időn belül, de nem is tartja kizártnak. A katonáknak pedig a valószínű legrosszabb helyzetre kell felkészülniük.

Pataky Iván