A következő cikk a Magyar Nemzetben jelent meg, még 2006 márciusában. Néhány pontja ugyan már nem aktuális (pl.: a Honvédelmi Miniszter személye), de mivel nagyon sok érdekes adatot és megállapítást tartalmaz ezért úgy vélem fontos, hogy több helyen is olvasható legyen.

Magyar Nemzet

2006. március 29. (7. oldal)

Az expedíciós Gripenek sorsa
Felelőtlenség lenne külföldi műveletekre küldeni az új vadászgépeket

Zord Gábor László

Holnap rendezik Kecskeméten a múlt héten megérkezett Gripen vadászgépek befogadó ceremóniáját, amelyen nemcsak a jelenleg nyeregben lévő Juhász Ferenc irányította védelmi tárca, hanem a legmagasabb szocialista vezetés is képviselteti magát – nem zárható ki a miniszterelnök részvétele sem. Bármennyire kétélű fegyvernek tűnik is egy súlyos mérlegproblémákkal küzdő, antimilitarista szellemű országban vadászgépekkel kampányolni, úgy látszik, hogy a szocialisták az előremenekülést választják ebben a kérdésben. Hiába azonban a kitüntetett figyelem a csaknem 240 milliárdos beszerzési programnak, nagy bátorság kellene most ahhoz, hogy valaki megjósolja az új vadászgépek magyarországi karrierjének sikerét.
A bizonytalanságért ugyanazok felelősek, akik most ünneplésükkel a védelmi szektor állítólagos sikerének csinálnak propagandát. Amikor ugyanis hatalomra kerülve a Medgyessy-kormány úgy döntött, hogy nagyobb képességű, jóval drágább Gripenekről ír alá megállapodást Svédországgal, elkövette a védelmi tervezés legsúlyosabb hibáját. Sietősen – már 2003 februárjában – úgy döntött ugyanis erről a beszerzési programról (a honvédségi fejlesztések közül a legnagyobb volumenűről), hogy még az általa elindított védelmi felülvizsgálat eredményeit sem várta meg. Erre még az sem jelenthet mentséget, hogy a Juhász-féle felülvizsgálatot az új miniszterelnök nadrágszíj-politikája utólag teljesen feleslegessé tette, mivel elvette az újonnan kialakított struktúrától a megvalósításához szükséges költségvetést (a tárca a tervezetthez képest egyharmaddal kap kevesebbet 2004-től kezdve). A Gripen-program részletfizetéseit 2006-ig minimalizáló szerződésmódosítás – amelyre oly büszke a miniszter környezete – a jövőben így nem sokat segíthet, hiszen a 2007-től megemelkedő éves költségek amúgy is elviszik a fejlesztésre fordítható pénzek túlnyomó részét.
Az „expedíciós”, levegőben utántölthető és precíziós bombázásra is alkalmassá tehető Gripenek beszerzése szakmailag azonban már akkor kifogásolható lépés volt, amikor a finanszírozási környezet a jelenleginél még sokkal rózsásabban alakult, és Gyurcsány Ferenc (a rá jellemző csúsztatással) még nem közölte kerek perec a NATO főtitkárával, hogy ne is számítson a magyar védelmi büdzsé bővülésére. Ennek az az oka, hogy egy olyan harcászati légierő, amely mindössze tizennégy vadászgéppel és húsz-huszonnégy pilótával rendelkezik, egyszerűen nem küldhet el négy Gripent és hat repülőgép-vezetőt többcélú bevetésre hat hónapra a Közel-Keletre vagy Közép-Ázsiába.
A számítást ott kezdhetjük, hogy a tízéves bérlet idejére a svéd logisztikai rendszer hetvenszázalékos hadrafoghatóságot, azaz egyszerre kilenc-tíz gép üzemképességét garantálja. Ha tehát négy gép, hat pilóta és a műszakiak jelentős része missziós küldetésre megy, akkor idehaza mindössze öt-hat géppel kell légtérvédelmi készültséget adni, gyakorló és kiképző repüléseket végezni, ami nem elfogadható. Az expedíciós képesség vizionálása másrészt azért is irreális, mert a tízéves programban szereplő 16 800 repült órából nem lehet biztosítani a pilóták megfelelő jártasságát a bővebb feladatokhoz. A kilátásokat az is rontja – bár ezt a HM korifeusai nem kürtölték világgá –, hogy a fenti óraszámból levonják a svédországi kiképzést is. A magyar Gripenek csak a múlt héten szálltak le Kecskeméten, de az öt magyar oktató kiképzésével, a nekik támogatást nyújtó svéd pilóták repüléseivel ez a keret már hatszáz-hétszáz órával csökkent. Mire 2008-ban együtt lesz a teljes Puma század, hogy nekivágjon a nagyra törő tervek megvalósításának, a svédországi alapképzés további több száz órát vett el a keretből. Az ugyanakkor stabilizálódó magyar Gripen-flotta üzeméből fejenként és évente mindössze 60-80 órára számíthatnak a pilóták, ami csak azért jobb a MiG–29-esekre jellemző vegetálásnál, mert a Gripen felhasználóbarátabb, és a kiképzést – az orosz géppel ellentétben – korszerű szimulátor is segíti. Hogy a repültóra-tervezés (amely a megcélzott képességek elérésének ugyanolyan feltétele, mint az alkalmazott technológia korszerűsége) kívánnivalót hagy maga után, azt még Juhász közvetlen környezetében is elismerik. Egy magas rangú tisztviselő a minap már bevallotta: a 16 800 órás keretet 2013-ig (három évvel a szerződés lejárta előtt!) felélik, ha a hat kiválasztott „expedíciós, többfeladatú” pilótának évente és fejenként 160-180 órát biztosítanak. És ne feledjük, hogy ez együtt jár a pilótaállomány differenciálásával, azaz ismét arra kárhoztatják egyik csoportjukat, hogy kevés gyakorlattal legfeljebb a kecskeméti iskolakörön érezhesse magát biztonságban. Hogy a hiányosságokat a HM-ben is érzékelik, arra a név nélkül nyilatkozó tanácsadó szavai világítnak rá, miszerint a svédekkel már előkészítettek egy szerződésmódosítást, amely kétszázalékos költségnövekedésért cserébe több órát biztosítana a pumásoknak.
A 14 gépes keretszámot még az Orbán-kormány által aláírt első Gripen-szerződés állapította meg, csakhogy az egy korszerű szinten megvalósuló, orosz alkatrészszállítástól független légtérvédelmi képességet célzott meg, nem pedig expedíciós felajánlást. Csak a miheztartás végett: a 2001. decemberi ügylet 108 milliárd forintba került volna, amelyhez nagyjából 17 milliárdos fegyvercsomagot terveztek. A 16 800 repült órát ehhez a lényegében egy feladatot tartalmazó képességhez találták ki. Az Orbán-féle Gripen-csomag ára összhangban volt a megcélzott képességgel, mindez illeszkedett a honvédség lehetőségeihez is; a szociálliberálisok nyújtózkodásukhoz már nem vettek hosszabb takarót, Gyurcsány

meg egyenesen kihúzta alóluk az ágyat. De mi legyen a már megérkezett öt, az elkészült hatodik és a gyártás alatt levő maradék nyolc JAS 39 EBS HU változatú Gripennel? – adódik a kérdés. Az expedíciós vállalást csak újabb 50-80 százalékos költségnövekedéssel lehetne megnyugtatóan teljesíteni, a teljes mennyiség húsz-huszonnégy gépre emelésével. Ebből – és a 30-35 fős pilótaállományból – már éppen ki lehetne küldeni négy gépet és hat pilótát misszióba, megfelelően kiképezve anélkül, hogy az itthon maradók életét megkeserítenék. Ebben az esetben azonban nyilvánvaló, hogy a védelmi költségvetést azonmód rehabilitálni kell a GDP 1,8 százalékára, miközben a szárazföldi expedíciós vállalásokat le kell faragni. Mivel ez az út aligha lesz járható a tetemes államháztartási hiány miatt, reálisan marad a 14 Gripen légvédelmi orientációval, másodlagos földi célok elleni és felderítőképességgel. Az új gépek megnövekedett technikai potenciáljának kihasználása ilyen körülmények között javarészt megvalósíthatatlan, bár hosszabb távon arra lenne esély, hogy a vadászgéppel nem rendelkező balti országok NATO-légvédelméből három hónapos rotációban kivegyék a részüket.
Akkor, amikor az árvízi védekezésben nélkülözhetetlen honvédségi helikopterflotta jövőjének, a légvédelmi rakéták pótlásának, a réskitöltő radarrendszernek, a szárazföldi csapatok technikai modernizációjának a finanszírozása nem biztosított, be kell fejezni a vadászgépekkel kapcsolatos álmodozást is.