Magyar Honvéd
1995/1. szám, 18–19. oldal
Keleten
a helyzet változatlan
Mármint ami az orosz politikát illeti. Hajdanán –
még a régi „szép" cári időkben, majd az ezt követő „dicső" szovjet
korszakban s a mai, demokratikusnak nevezett, Oroszországban is – a moszkvai
hatalmasságok csak egyetlen módszert ismertek – ismernek – a nemzetiségi
problémák megoldására: sok fegyver, még több katona, rengeteg áldozat, s a
helyzet meg is van oldva. Nagyon úgy néz ki, hogy az oroszok most is ugyanezt a
receptet alkalmazzák Csecsenföldön.
A csecsenek elleni akciót
egyébként Moszkva hivatalosan az alkotmányos jogok védelmével, a Csecsenföldön
szerveződő maffiacsoportok felszámolásával s egyéb nagyon hangzatos, de
valójában semmitmondó okokkal magyarázta (ami egyébként a maffiát illeti, ilyen
alapon Jelcin akár Moszkvát is lövethette volna).
Azonban a Kremlben
megfogalmazott és kellő komolysággal hirdetett hivatalos verziónál sokkal
elfogadhatóbbnak látszik az a magyarázat, amely szerint Moszkva egyrészt így
akarta tudomására hozni az utóbbi időben renitenskedő Tatarsztánnak és
Baskerisztánnak, erre számíthatnak, ha nem hajlandók hódolni Moszkvának,
másrészt Oroszország meg akarta mutatni a világnak az erejét, harmadrészt
pedig, az egyre többet támadott Pável
Gracsov védelmi miniszter és Szergej
Styepasin, a kémelhárítás főnöke, így próbálták biztosítani maguknak a
helyet a csúcson, s kiküszöbölni november huszonhetedikei csúfos kudarcukat.
November 27-én ugyanis több
mint harminc harckocsi, hét felségjel nélküli helikopter és két vadászbombázó
fedezete mellett, megtámadta Groznijt, a Csecsen fővárost. Gracsov és
Sztyepasin felháborodása és tagadása ellenére is, alig néhány nappal az akció után,
nyilvánvalóvá vált: a harckocsik teljes személyzete és a gyalogság nagy része orosz
katonákból állt, akiket a kémelhárítás verbuvált a hadsereg kötelékéből, s
küldött a Dudájev ellen fellázadt ellenzék megsegítésére.
Az oroszok azonban
póruljártak. A városba november 27-én betört három harckocsikonvojt amelyeknek
az elnöki palota, a tévétorony és a belváros elfoglalása lett volna a
feladatuk, a csecsenek egészen a város központjáig becsalták, ahol a szűk
utcákon manőverezésképtelen harkocsik nagy részét megsemmisítették. (Egyébként
az utóbbi napok harcaiban is ugyanezt a taktikát alkalmazzák a csecsenek. A
harckocsikról leválasztják a gyalogságot, majd néhány harckocsit leválasztanak
a konvojból és megsemmisítik.)
A huszonhetedikei orosz
veszteségek: harminckét harckocsi (ezekből húszat kilőttek a többit elfoglalták
a csecsenek), egy helikoptert megsemmisítettek, valamint öt BTR-t elfoglaltak.
Rengeteg orosz katona égett bent a harckocsikban. A harcok során a városba
betört ostromlók közül százötvenen estek fogságba, közülük hetven az orosz
katonák száma.
Az orosz katonák bevetését s
a Groznijt egyfolytában bombázó – felségjel nélküli – vadászgépek, helikopterek
hovatartozását illetően érdemes megállni egy pillanatra. Moszkva mind a mai
napig tagadja, hogy a tényleges offenzíva megindulása (december 10.) előtt
beavatkozott volna a csecsen válságba. Arról pedig hallani sem akarnak a
moszkvai csinovnyikok, legfőképp Gracsov és Sztyepasin, hogy az orosz katonai
felderítés a hadseregből toborzott katonákat a november 27-i akcióra. Az persze
az orosz vezetést nem nagyon zavarja, hogy tények teljesen mást bizonyítanak. A
fogságba esett orosz katonák, akik között elég sok a tiszt és a tiszthelyettes,
pontosan leírták: mikor, hol és kivel kötöttek szerződést, mint ahogyan leírták
azt is: az akcióban való részvételért százötven millió rubelt ígértek nekik.
A felségjel nélküli gépekről pedig csak
annyit, hogy orosz újságírók az észak–oszétiai Beszlán katonai repülőterén,
amely az orosz légierő egyik bázisa, több tucat felségjel nélküli harci
helikoptert láttak. Feltehetően ugyaninnen – és a mozdoki orosz légibázisról –
szálltak fel az úgyszintén felségjel nélküli orosz vadászbombázók a háború
kezdete előtt, Groznij bombázásara.
A tényleges katonai akció
megindulására tehát – amelyben egyébként a hadsereg elit egységein kívül
belügyi csapatok és a hírhedté vált orosz különleges alakulatok is részt
vesznek – december 10-én került sor. Még mielőtt azonban erről írnánk, érdemes
idézni Pável Gracsov orosz védelmi miniszter november 28-án adott
nyilatkozatából, amelyet az egyik orosz lapnak adott. A kérdés valahogy így
hangozhatott: Részt vesz-e az orosz hadsereg a csecsen konfliktusban?
A válasz. „Ha a hadsereget bevetettük volna, először
is sohasem következhetett volna be az, hogy a harckocsik hatoljanak be a
városba. Ez egyébként nagy tudatlanságra vall. Másodszor, ha a hadsereg
harcolna, egy légidesszant-ezreddel, két óra alatt meg lehetne oldani
mindent."
Gracsov talán azért bízik
ennyire a légidesszantosokban, mert ő is az volt valaha, (egyébként a harcok
első áldozatai orosz légidesszantosok voltak). Ennek ellenére – biztos ami
biztos alapon – egy negyvenezer fős, több száz harckocsival, lövészpáncélossal
és komoly légierővel megerősített kontingenst vezényelt a csecsenek ellen.
Az ellenség fegyverzetéről
nincsenek pontos adatok; feltételezések szerint körülbelül 10–11 ezer
katonával, száz-százötven harckocsival és párszáz löveggel kell szembeszállniuk
az oroszoknak.
A december 10-én megindult
offenzíva kezdetén az orosz csapatok három irányból: Dagesztán, Ingusföld és a
sztevropoli terület felől törtek be a csecsen területekre. A rossz időjárási
körülmények és a vártnál nagyobb ellenállás miatt azonban igen lassan haladt az
előrenyomulás. Az orosz csapatok kisebb egységeit a csecsenek több helyen is
tőrbe csalták, komoly veszteségeket okozva a harckocsioszlopoknak. Részben
ezzel magyarázható, hogy az oroszok egy időre megálltak, s inkább a légierőt
vetették be, s minden – az előrenyomulás útvonalán lévő – objektumot
elpusztítottak. Egyébként a visszavonuló csecsenek minden hidat
felrobbantottak, s amit csak lehet aláaknáztak.
Érdekesek az orosz csapatok offenzíváját
kísérő újságírók véleményei. A hivatalos verzió szerint például az orosz
csapatok morális helyzete kiváló, a csapatok bíznak a sikerben. Ennek azonban
némiképpen ellentmondanak az újságírók beszámolói, akik szerint a katonák
félnek, s az első komolyabb veszteségek igencsak aláásták a harci morált.
Az is igen rontott a
hangulaton, hogy a katonái körében népszerű Borisz
Poljakov vezérőrnagy – a Kantemirovszkij Harckocsihadosztály parancsnoka –,
amikor nyilvánvalóvá vált az orosz beavatkozás, nyugdíjaztatását kérte. (A
hadosztályról egyébként annyit érdemes tudni, hogy az orosz hadsereg elit
alakulata, a hadosztály harckocsijai, Poljakov vezérőrnagy vezetésével, a
kilencvenhármas puccs idején Borisz
Jelcin mellé álltak, s az ő harckocsijaik lőtték a moszkvai Fehérházat.)
Azóta már egy sor magas beosztású tisztet leváltottak, egyre többen fejezik ki
nemtetszésüket az akció miatt, a jelek szerint hiába.
Sokan egyébként – látva az
orosz katonák harci szellemének döbbenetesen alacsony szintjét – attól
tartottak, hogy az oroszok, mivel félnek a saját bőrüket a vásárra vinni, addig
fogják lőni Groznijt amíg valaki is él és mozog a városban, ekkor már ugyanis
komolyabb ellenállás és veszteségek nélkül lesznek képesek elfoglalni a várost.
Majdnem igazuk lett: az oroszok ugyanis borzasztó pusztítást okoztak a
városban, azonban még ennek ellenére sem sikerült olyan egyszerűen behatolniuk
a városba.
A Groznij felé vezető utakat
egyébként az út szélén álló lerobbant, kilőtt harckocsik, lövészpáncélosok és
egyéb technikai eszközök maradványai „díszítik", ugyanis az oroszok, régi
szokás szerint, nem gyűjtik össze az elromlott, kilőtt technikát...
Annak ellenére, hogy Groznij
elfoglalása és elpusztítása bármelyik pillanatban befejeződhet s a csecsenek
előbb-utóbb kénytelenek lesznek kapitulálni, az igazi konfliktusnak Groznij
eleste még távolról sem jelenti a végét. Elfoglalhatják ugyan az oroszok az
alig egymillió lakosú Csecsenföldet, az oroszok elleni gyűlöletet azonban nem
tudják kiirtani, s várhatóan komoly partizánharc veszi kezdetét, s nemcsak
Csecsenföldön, hanem Moszkvában és a nagyobb orosz városokban is. Emellett
félő, hogy az egész Kaukázust lángra lobbantja az orosz agresszió, s akkor már
Moszkvának nem egymillió csecsennel kell leszámolnia, hanem körülbelül
ötmilliónyi kaukázusival.
Márton Attila