Magyar Honvéd

1995/1. szám, 18–19. oldal

Keleten a helyzet változatlan

Mármint ami az orosz politikát illeti. Hajdanán – még a régi „szép" cári időkben, majd az ezt követő „dicső" szovjet korszakban s a mai, demokratikusnak nevezett, Oroszországban is – a moszkvai hatalmasságok csak egyetlen módszert ismertek – ismernek – a nemzetiségi problémák megoldására: sok fegyver, még több katona, rengeteg áldozat, s a helyzet meg is van oldva. Nagyon úgy néz ki, hogy az oroszok most is ugyanezt a receptet alkalmazzák Csecsenföldön.

A csecsenek elleni akciót egyébként Moszkva hivatalosan az alkotmányos jogok védelmével, a Csecsenföldön szerveződő maffiacsoportok felszámolásával s egyéb nagyon hangzatos, de valójában semmitmondó okokkal magyarázta (ami egyébként a maffiát illeti, ilyen alapon Jelcin akár Moszkvát is lövethette volna).

Azonban a Kremlben megfogalmazott és kellő komolysággal hirdetett hivatalos verziónál sokkal elfogadhatóbbnak látszik az a magyarázat, amely szerint Moszkva egyrészt így akarta tudomására hozni az utóbbi időben renitenskedő Tatarsztánnak és Baskerisztánnak, erre számíthatnak, ha nem hajlandók hódolni Moszkvának, másrészt Oroszország meg akarta mutatni a világnak az erejét, harmadrészt pedig, az egyre többet támadott Pável Gracsov védelmi miniszter és Szergej Styepasin, a kémelhárítás főnöke, így próbálták biztosítani maguknak a helyet a csúcson, s kiküszöbölni november huszonhetedikei csúfos kudarcukat.

November 27-én ugyanis több mint harminc harckocsi, hét felségjel nélküli helikopter és két vadászbombázó fedezete mellett, megtámadta Groznijt, a Csecsen fővárost. Gracsov és Sztyepasin felháborodása és tagadása ellenére is, alig néhány nappal az akció után, nyilvánvalóvá vált: a harckocsik teljes személyzete és a gyalogság nagy része orosz katonákból állt, akiket a kémelhárítás verbuvált a hadsereg kötelékéből, s küldött a Dudájev ellen fellázadt ellenzék megsegítésére.

Az oroszok azonban póruljártak. A városba november 27-én betört három harckocsikonvojt amelyeknek az elnöki palota, a tévétorony és a belváros elfoglalása lett volna a feladatuk, a csecsenek egészen a város központjáig becsalták, ahol a szűk utcákon manőverezésképtelen harkocsik nagy részét megsemmisítették. (Egyébként az utóbbi napok harcaiban is ugyanezt a taktikát alkalmazzák a csecsenek. A harckocsikról leválasztják a gyalogságot, majd néhány harckocsit leválasztanak a konvojból és megsemmisítik.)

A huszonhetedikei orosz veszteségek: harminckét harckocsi (ezekből húszat kilőttek a többit elfoglalták a csecsenek), egy helikoptert megsemmisítettek, valamint öt BTR-t elfoglaltak. Rengeteg orosz katona égett bent a harckocsikban. A harcok során a városba betört ostromlók közül százötvenen estek fogságba, közülük hetven az orosz katonák száma.

Az orosz katonák bevetését s a Groznijt egyfolytában bombázó – felségjel nélküli – vadászgépek, helikopterek hovatartozását illetően érdemes megállni egy pillanatra. Moszkva mind a mai napig tagadja, hogy a tényleges offenzíva megindulása (december 10.) előtt beavatkozott volna a csecsen válságba. Arról pedig hallani sem akarnak a moszkvai csinovnyikok, legfőképp Gracsov és Sztyepasin, hogy az orosz katonai felderítés a hadseregből toborzott katonákat a november 27-i akcióra. Az persze az orosz vezetést nem nagyon zavarja, hogy tények teljesen mást bizonyítanak. A fogságba esett orosz katonák, akik között elég sok a tiszt és a tiszthelyettes, pontosan leírták: mikor, hol és kivel kötöttek szerződést, mint ahogyan leírták azt is: az akcióban való részvételért százötven millió rubelt ígértek nekik.

A felségjel nélküli gépekről pedig csak annyit, hogy orosz újságírók az észak–oszétiai Beszlán katonai repülőterén, amely az orosz légierő egyik bázisa, több tucat felségjel nélküli harci helikoptert láttak. Feltehetően ugyaninnen – és a mozdoki orosz légibázisról – szálltak fel az úgyszintén felségjel nélküli orosz vadászbombázók a háború kezdete előtt, Groznij bombázásara.

A tényleges katonai akció megindulására tehát – amelyben egyébként a hadsereg elit egységein kívül belügyi csapatok és a hírhedté vált orosz különleges alakulatok is részt vesznek – december 10-én került sor. Még mielőtt azonban erről írnánk, érdemes idézni Pável Gracsov orosz védelmi miniszter november 28-án adott nyilatkozatából, amelyet az egyik orosz lapnak adott. A kérdés valahogy így hangozhatott: Részt vesz-e az orosz hadsereg a csecsen konfliktusban?

A válasz. „Ha a hadsereget bevetettük volna, először is sohasem következhetett volna be az, hogy a harckocsik hatoljanak be a városba. Ez egyébként nagy tudatlanságra vall. Másodszor, ha a hadsereg harcolna, egy légidesszant-ezreddel, két óra alatt meg lehetne oldani mindent."

Gracsov talán azért bízik ennyire a légidesszantosokban, mert ő is az volt valaha, (egyébként a harcok első áldozatai orosz légidesszantosok voltak). Ennek ellenére – biztos ami biztos alapon – egy negyvenezer fős, több száz harckocsival, lövészpáncélossal és komoly légierővel megerősített kontingenst vezényelt a csecsenek ellen.

Az ellenség fegyverzetéről nincsenek pontos adatok; feltételezések szerint körülbelül 10–11 ezer katonával, száz-százötven harckocsival és párszáz löveggel kell szembeszállniuk az oroszoknak.

A december 10-én megindult offenzíva kezdetén az orosz csapatok három irányból: Dagesztán, Ingusföld és a sztevropoli terület felől törtek be a csecsen területekre. A rossz időjárási körülmények és a vártnál nagyobb ellenállás miatt azonban igen lassan haladt az előrenyomulás. Az orosz csapatok kisebb egységeit a csecsenek több helyen is tőrbe csalták, komoly veszteségeket okozva a harckocsioszlopoknak. Részben ezzel magyarázható, hogy az oroszok egy időre megálltak, s inkább a légierőt vetették be, s minden – az előrenyomulás útvonalán lévő – objektumot elpusztítottak. Egyébként a visszavonuló csecsenek minden hidat felrobbantottak, s amit csak lehet aláaknáztak.

Érdekesek az orosz csapatok offenzíváját kísérő újságírók véleményei. A hivatalos verzió szerint például az orosz csapatok morális helyzete kiváló, a csapatok bíznak a sikerben. Ennek azonban némiképpen ellentmondanak az újságírók beszámolói, akik szerint a katonák félnek, s az első komolyabb veszteségek igencsak aláásták a harci morált.

Az is igen rontott a hangulaton, hogy a katonái körében népszerű Borisz Poljakov vezérőrnagy – a Kantemirovszkij Harckocsihadosztály parancsnoka –, amikor nyilvánvalóvá vált az orosz beavatkozás, nyugdíjaztatását kérte. (A hadosztályról egyébként annyit érdemes tudni, hogy az orosz hadsereg elit alakulata, a hadosztály harckocsijai, Poljakov vezérőrnagy vezetésével, a kilencvenhármas puccs idején Borisz Jelcin mellé álltak, s az ő harckocsijaik lőtték a moszkvai Fehérházat.) Azóta már egy sor magas beosztású tisztet leváltottak, egyre többen fejezik ki nemtetszésüket az akció miatt, a jelek szerint hiába.

Sokan egyébként – látva az orosz katonák harci szellemének döbbenetesen alacsony szintjét – attól tartottak, hogy az oroszok, mivel félnek a saját bőrüket a vásárra vinni, addig fogják lőni Groznijt amíg valaki is él és mozog a városban, ekkor már ugyanis komolyabb ellenállás és veszteségek nélkül lesznek képesek elfoglalni a várost. Majdnem igazuk lett: az oroszok ugyanis borzasztó pusztítást okoztak a városban, azonban még ennek ellenére sem sikerült olyan egyszerűen behatolniuk a városba.

A Groznij felé vezető utakat egyébként az út szélén álló lerobbant, kilőtt harckocsik, lövészpáncélosok és egyéb technikai eszközök maradványai „díszítik", ugyanis az oroszok, régi szokás szerint, nem gyűjtik össze az elromlott, kilőtt technikát...

Annak ellenére, hogy Groznij elfoglalása és elpusztítása bármelyik pillanatban befejeződhet s a csecsenek előbb-utóbb kénytelenek lesznek kapitulálni, az igazi konfliktusnak Groznij eleste még távolról sem jelenti a végét. Elfoglalhatják ugyan az oroszok az alig egymillió lakosú Csecsenföldet, az oroszok elleni gyűlöletet azonban nem tudják kiirtani, s várhatóan komoly partizánharc veszi kezdetét, s nemcsak Csecsenföldön, hanem Moszkvában és a nagyobb orosz városokban is. Emellett félő, hogy az egész Kaukázust lángra lobbantja az orosz agresszió, s akkor már Moszkvának nem egymillió csecsennel kell leszámolnia, hanem körülbelül ötmilliónyi kaukázusival.

Márton Attila