Új Honvédségi Szemle 1996/1 132-136

Új Honvédségi Szemle 1996/1 132-136.

(részlet)

DR. CSABAI GYÖRGY

A JSZSZK katonai doktrínája és fegyveres erői

Az alábbi dolgozat a felbomlott Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság katonai doktrínájának és a _.fegyveres erőknek, valamint a területvédelmi erőknek az elmúlt korszakbeli kérdéskörét, úgymint rendeltetését, feladatát és irányítását tárgyalja. A többi témakört (előzmények, biztonságpolitika, hadiipar) csak érintőlegesen említjük.

ELŐZMÉNYEK DIÓHÉJBAN

Az első világháború befejezése után 1918-ban megalakították a S.H.S. Királyságot. A S.H.S. Királyság, mint új államalakulat, egyesítette magában a délszláv népek zömét. Az új államban a szerbek, horvátok, szlovének és más népek egymástól eltérő kulturális, nyelvi és gazdasági örökséggel, fejlettséggel, gyökeresen különböző felfogással, elképzeléssel, akarattal kezdték el új állami létüket. I. Karadjordjevic Péter, majd fia, aki 1921-től „országegyesítőként” vált ismertté, katonai uralom segítségével hajtotta végre a többi között az alkotmányreformot és a közigazgatás átszervezését. Az erőpolitika alkalmazásával, a nagyszerb hegemónia révén akarta a délszláv népeket egységbe forrasz-tani. Az egységesítést jól szolgálta a S.H.S. állam új elnevezése: Jugoszlávia.

A harmincas évek kormányai erőteljesen felléptek a baloldali mozgalmak ellen. A jugoszláv kormány a második világháború előestéjén a Németországgal való megegyezést választotta, ezért (a Cvetkovic-kormány) megbukott és az ellenállás egyre erősödött. Aztán Jugoszlávia német, olasz, magyar és bolgár megszállás alá került. Új államformációk alakultak. Az ütőképes német csapatnak a keleti frontra történő átirányításával az ellenállási tevékenység a népi, vagy közismerten, a partizánháborúban csúcsosodott ki. A Tito irányította partizán alakulatok a Vörös Hadsereg csapataival együttműködve a német Dél Hadseregcsoportot 1945. május 8-ra kiszorították Jugoszlávia területéről. A Tito által vezetett Kommunista Párt hatalmának a szövetségi állam formájában alakult meg a második (a szerző megjegyzése) Jugoszlávia, amely területileg gyarapodott Fiumével (ma Rijeka), Isztriával, néhány szigettel, továbbá a Gorica melletti területekkel. Jugoszlávia határainak hosszúsága szárazföldön: 2969 kilométer, tengeren pedig 2092 kilométer volt. Hazánkkal a közös határ hossza 623 kilométer. Jugoszlávia területe 255 804 négyzetkilométert tett ki, azaz két és félszer nagyobbat a trianoni Magyarországénál. Az emberekben Jugoszláviáról a sokarcú és el nem kötelezett ország képe alakult ki, és még sokakban ma is.

A nyolcvanas évek közepén Jugoszláviában megjelentek az általános válság jelei a politikai, a gazdasági és társadalmi életben. Felerősödtek a szerb politikai körök nacionalista törekvései, a nemzetállamok különbözőségei és a gazdasági válság kísérő jelenségei. 1991-ben felbomlott a titói Jugoszlávia és elkezdődött a polgárháború.

A JSZSZK BIZTONSÁGPOLITIKÁJÁNAK JELLEMZŐI

A Josip Broz Tito által vezetett Jugoszlávia sok fórumon hangsúlyozta a béke, a népek és az államok közötti békés egymás mellett élés jelentőségét. Ebben a politikai irányvonalban és mozgástérben Tito eljutott a Sztálinnal való szembehelyezkedésig, amiért meg is kapta a „láncos kutya" elnevezést. Később szívesen tetszelgett a „balkáni csendőr” és az „el nem kötelezett” szerepkörökben. A Nyugat politikai segítségével jött létre az 1953-as „Balkáni-paktum”. Nem maradt el a segítség a Jugoszláv Néphadsereg átalakításában, a tisztek képzésében, később a gazdasági fellendülés támogatásában sem.

Az 1954-es trieszti válság, majd hogy Nyikita Hruscsov megkövette Titót, már nemcsak a Nyugat, hanem a Kelet is adott el fegyvereket Jugoszláviának, sőt hozzákezdett az új hadiipari üzemek létesítéséhez Szerbiában, illetve Bosznia-Hercegovinában -a további események.

Tito és köre áldását adta az 1956-os magyar forradalom eltiprásához, majd Csehszlovákia 1968-as megszállásához. A kérdést a szocialista táboron belüli torzulások kiigazításaként tartotta számon, nem lépett fel a fegyveres beavatkozások ellen. Az el nem kötelezettek táborában és az úgynevezett harmadik világban elért nemzetközi sikerei kapcsán Josip Broz Tito, mint a Jugoszláv Néphadsereg főparancsnoka bel- és katonapolitikájában elnöki szinten egybeolvasztottat az állami, a végrehajtói és a katonai hatalom gyakorlását, s ezáltal felértékelte a Jugoszláv Néphadsereg szerepét. Mindez kifejezésre jutott többek között az egyes köztársaságok önállóságának megakadályozásában, a gazdasági fejlődés lehetőségeinek megteremtésében, a haderőben, a „testvériség-egység” szellemének fenntartásában, az alkotmány szerepének túlhangsúlyozásában. A NATO-tól és a Varsói Szerződéstől távol tartották az országot.

A nyugati kapcsolatok normalizálása, így a reálszférák kereskedelmi és gazdasági támogatása, a munkaerő „kihelyezése”, a „látszat-jólét” megteremtése, a jugoszláv függetlenség és területi épség szakadatlan hangsúlyozása elterelte a figyelmet az egyes népek közötti, a felszín alatt megbújó, az élet minden területére beivódó ellentétekről. Csendes volt a felszín, zúgott és morajlott a mély.

A JUGOSZLÁV KATONAI DOKTRÍNA TÉTELEI

A jugoszláv katonai doktrína kidolgozói több alapvető érdek- és értékszempontból indultak ki, amelyeket széles bel- és külföldi körben tettek ismertté. A jugoszláv katonai doktrína Tito katonai tanításaira épült és számításba vette:

• az 1941 és 1945 közötti népfelszabadító háború tapasztalatait;

• a második világháború utáni háborúk és fegyveres konfliktusok tanulságait;

• a potenciálisan lehetséges háborúk méreteit, sajátosságait, kimeneteit, az azokban alkalmazható harci technikai eszközöket;

• a hadviselés elméleti problémakörét;

• Jugoszlávia anyagi és társadalmi fejlődésének eredményeit, állapotát és helyzetét;

• az ország katonapolitikai és geopolitikai helyzetét, a külső és belső tényezőket.

A cél az ország függetlenségének, területi integritásának védelme (a határokon belül) és a nemzeti értékek megvédése volt.

…

A JUGOSZLÁV FEGYVERES ERŐK ÖSSZETÉTELE

A jugoszláv katonai doktrína megfogalmazta a Jugoszláv Néphadsereg és a Területvédelmi Erők (milícia) rendeltetését, feladatát, összetételét és alárendeltségét. A JN-t és a TVE-t mint alapvető alkotó elemeket interdependensnek tartották. Az előírt szerepekben kifejezésre juttatták azt, hogy egy esetleges fegyveres küzdelem kombinált formáiban (amelyeket csak saját területen terveztek alkalmazni) milyen lehet majd a fegyveres erőik felépítése, struktúrája, vezetési és ellátási-támogatási rendszere, az országmozgósítás és a tartalékosok felkészítésének rendje.

Az elképzelések szerint a Jugoszláv Néphadsereg rendeltetését képezte az agresszorral való harc azonnali felvétele, a hadászati-hadműveleti meglepetés meghiúsítása, az ország háborús helyzetbe való átmenetének biztosítása; és az agresszor főerőivel, légideszantjaival harci cselekmények folytatása - a haderőnemekkel, a fegyvernemi és szolgálati ágakkal, valamint a területvédelmi erők formációival.

A Területvédelmi Erőknek - mint a népi védelem komponensének - a sokkal nagyobb létszámával az volt a rendeltetése, hogy a tömeges harctevékenységek megvívásával az arcvonalban és az agresszor(ok) által meghódított területeken biztosítsa a fennálló társadalmi rendszer további működését a bonyolult háborús feltételek között, továbbá támogassa a Jugoszláv Néphadsereget az egyes hadműveleti és harcászati irányokban folytatott hadműveleteiben és harcaiban.

A fegyveres erők élén a Főparancsnokság állt, amelynek alárendeltségében működtek a Jugoszláv Néphadsereg alakulatai és a Területvédelmi Erők. A néphadsereg és a területvédelmi erők tervezett alkalmazási övezeteiben a néphadsereg magasabb hadműveleti parancsnokságai vezényeltek, rendkívüli esetekben ezt a jogkört a területvédelmi törzsek is gyakorolhatták.

A jugoszláv vezetés a polgárháború kirobbanása előtt elhatározta a fegyveres erők létszámának 12 százalékos csökkentését és azok átszervezését. Az átalakítást a bécsi szemináriumon első alkalommal Blagoj Adzic vezérezredes, vezérkari főnök adta közre. Az átszervezés következtében a három haderőnem - úgymint a szárazföldi csapatok, a légierő és a légvédelem - nem változott. Részleteiben a korábbi hat katonai körzetből három maradt úgy, hogy a tengerparti körzetet érintetlenül hagyták. A katonai körzetek továbbra is hadászati feladatot kaptak.

A Légierő és Légvédelmi Parancsnokság fő feladatait a légtér védelme és a légi támogatás alkotja.

A szárazföldi csapatok működő három hadtestparancsnoksága, 12 hadosztálya, 20 önálló dandára helyett 16 hadtestparancsnokság lett, alárendeltségükben mintegy 50 harckocsi, gépesített, hegyi- és gyalogdandárral (ezreddel), továbbá 30 tüzér- és páncél-törő dandárral (ezreddel). A szárazföldi csapatok fegyverzete összetevődött: 1580 harckocsiból, 900 PSZH-ból, 1950 tüzérségi lövegből, 3000 aknavetőből és 4000 különböző űrméretű páncéltörő lövegből.[1] A szárazföldi csapatok létszáma 180 ezer főt, a területvédelmi erők (milícia) pedig körülbelül 860 ezer főt tett ki.

A légierő (fő feladatát a légvédelem; a szárazföldi és partvédelmi erők légi támogatása képezte) struktúrájában három hadtestparancsnokság, 12 közvetlen támogató, 9 vadász, 4 felderítő, 3 szállító (köztük egy helikopteres) század, 14 légvédelmi rakéta és 15 tüzérosztály, valamint 450 harci repülőgép és 150 harci helikopter tartozott. A légierő létszáma 27 ezer főre rúgott.

A haditengerészet (fő feladatát képezte a part menti vizek, a szigetek és a part védelme) állományába tartozott: 3 kísérő hajó, 16 rakétahordozó, 56 tengeralattjáró, 40 őrhajó, 14 aknaszedő, 35 deszanthajó, 25 tengerparti üteg és két keret tengerészgyalogos dandár. A haditengerészet létszáma 10 ezer főt tett ki.

A Jugoszláv Néphadsereg hadteste, mint régiók védelméért felelős parancsnokságok működtek, a magasabbegységek, egységek, alegységek (hadosztályok-dandárok, ezredek, zászlóaljak és századok) az egész ország területén: diszlokáltak, ennélfogva a koncentráció és más meghatározó tényezők hiányában alkalmatlanok lettek volna más országok ellen indítandó támadásra.[2]

A JUGOSZLÁV HADIIPAR

A volt jugoszláv hadiipari üzemek, bázisok zömét Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban működtették. Jellemző vonást mutatott az egy tagországban történő hadiipari létesítmény megkettőzése, azaz Szerbiában is felépítették ugyanazt. A hadiipar fejlettsége, termelőképessége jó minőségben és kellő mennyiségben biztosította a fegyveres erők ellátását és még jelentős exportbevételeket is biztosított.

A hadiipar által gyártott haditechnikai eszközök és anyagok a következőkből álltak:

a) lőporok, lövész-, tüzérségi, harckocsi és légvédelmi lőszerek (köztük a légi-erőnél és a haditengerészetnél rendszeresített fegyverekhez is);

b) páncéltörő- és légvédelmi rakéták;

c) páncélozott szállítóharcjárművek: M-80, BOV (kerekes) és M-60-as típusúak előállítása és javítása;

d) M-84-es harckocsi;

e) tarackok: 105, 122, 130 és 155 mm-esek;

f) sorozatvetők: 80, 120, 128 és 262 mm-esek;

g) harci repülőgépek: Super, Galeb és Orao típusúak

i) különböző osztályú és típusú hadihajók;

j) vegyivédelmi anyagok és eszközök;

k) személy- és teherszállító, illetve vontató gépjárművek, traktorok;

l) kézi fegyverek: pisztoly, géppisztoly, mesterlövész-puska;

m) egyéni felszerelések;

n) logisztikai anyagok és technikai eszközök;

o) óvóhely-berendezések, aknák, sánceszközök, különböző pótalkatrészek stb.

A haditechnikai eszközök jelentékeny részét saját K+F és a vásárolt licencek alapján állították elő. A hadiipar állami vállalatokként: üzemekben, bázisokon, védett helyeken, valamint polgári üzemi létesítményekben működött, így előállított, javított, helyreállított, gyártó kapacitást hidegen tartott, stb.

FELHASZNÁLT IRODALOM

The Military Balance, 1996-1987. IISS, London, 1996.

The Military Balance, 1999-1990. IISS. London, 1989.

Molnár István-dr. Szternák György Mihály: A jugoszláviai polgárháború. Védelmi Tüzetek, VKI, Budapest, 1992.

Válaszol a jugoszláv hadsereg vezérkari főnöke. Magyar Honvéd, 1993/11.

A bécsi szeminárium (tájékoztató), II. rész. MHVK, 1991.

Blagoje Adzic Jugoszlávia katonai doktrínája. Medjunarodna Politika (oroszul), 957. sz.

Kozma-Héja-Stefancsik: Katonaföldrajzi Kézikönyv. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993.

Slovenia Your Partner. Ljubljana, September 1995.

Bécs Gyula: Jugoszlávia. Panoráma, Budapest,1977.

Ivo Andric: Híd a Drinán. Európa Könyvkiadó, 1982.

Kocsis Károly: Egy felrobbant etnikai mozaik esete. Teleki László Alapítvány, Budapest, 1993.

A jugoszláv válság katonaföldrajzi háttere. Tansegédlet. ZMKA, 1994.

Dr. Jonathan Eyal: Europe and Yugoslavia Lessons From a Failure. RUSI, London, 1993.

[1] A haditechnikai eszközök darabszámára vonatkozó adatok eltérést mutatnak a különböző művekben. Lásd például: Amaczi-Bombay-Héjja: A világ hadseregei. Zrínyi Kiadó. stb. 148. oldal.

[2] Békében a legtöbb hadsereg így helyezi el csapatait, s a hadműveletek megkezdése előtt vonják össze őket. Ez a megállapítás önmagában nem állja meg a helyét. szerk.)